Legutóbb hozzáadott termékek ×

A kosár üres.

​Feketétől feketéig túra - Negyedik hét - Vaskapu előtt és után

A hétfői pihenőnapunk során áthaladtunk Galambóc vára alatt, majd a kempingben a kötelező karbantartással illant el az idő. A szálláson egy osztrák és egy német kerékpáros pihent, akik egymásra találva estébe menően politizáltak. A német úr mondta, az osztrák pedig néha hümmögött egyet a macedón vörösbor fölött. A hely fekvése miatt vonzó kempingből kíváló kilátás nyúlt a kisebb hegyek közé szorult Dunára, mely szépen megringatta hullámaival a naplemente tükörképét.

Reggel a zuhanyzóból ki- illetve beüvöltözéssel elbúcsúzott német barátunk, aki a Duna mentén Bulgária felé vette az irányt.

A hegyek közé indulva és messze nem gondoltuk volna, hogy, ilyen hosszan és egyre fokozva a látványt érjük el a Kazán-szorost. Az óriásira kiöblösödő Duna helyenként tengernek tünik a túlpart eltűnő sarkai és a növényzet sárgás színe miatt.


Nem csoda, hogy a nyugaton még női személyként kezelt Duna erre a szakaszra már férfiként testesül meg a hatalmas, formáló erejével.

Mindennek tetőzése természetesen a Vaskapu erőmű előtt két oldalra, víz fölé magasodó sziklák voltak.

A Vaskapu erőművön fekvő határátkelőn, átléptünk az utolsó általunk érintett országba, Romániába. A kissé barátságtalan határzóna után, Szörényvár kedves, széles utcáival és kisvárosi hangulatával igazán otthonos érezetet adott.
Szörényvár és Calafat között óriásira kiszélesített autóút halad, amelyre kis falvak fűződnek. A nagy kamionforgalom Bulgária felé irányul és látszólag még nem változtatta meg élesen a helyi életet, az idősek továbbra is kint ülnek a ház elé kihelyezett padokon, csak most már nem a falu mozgását figyelik, hanem a kamionok feliratait. A másnapi Calafati érkezésünk hasonlóan otthonosnak hatott, mint a szörényvári. A kikötőváros düledező, míves házai szebb múltról tanúskodnak.



Ennek ellenére a már felújított hatalmas épületek egyikéből élő zenés est hallatszódott és a kis kávézók is vígan fürödtek a naplemente fényeiben. A hirtelen, háttérben megjelenő viharfelhők miatt továbbindultunk és sátorból hallgattuk végig az esőt, ugyanis aznap vadkempigezés mellett döntöttünk.

Éjjel negyed kettőkor szirénát hallottam és egy igazoltatást néztem végig. Csak az volt meglepő, hogy a teljes látóterem kéken villog, ekkor eszméltem rá, hogy álmodom. Kinyitva a szemem a rendőri sziréna hangja és a sátorfal teljes felületének vibrálása fogad. Felébresztem Bálintot. Fél perc után eljutunk oda, hogy, már tiszta gondolkodással felfogja ő is a szituációt. Kissé tartva a pénzbírságtól kilépünk (Bálint átesik az előtérbe felpakolt táskákon) a sátorból és a határőrség fiatal tisztje áll szembe velünk, így szerencsére az angol kommunikáció nem okoz gondot, mint megannyi más helyen Szerbiában és Romániában. Az okmányaink szemlélése közben többször is meg kell erősítenünk, hogy nem Görögország felől érkeztünk és két napja a Vaskapun keresztül léptünk az országba. A pontos határátlépés hallatára megnyugszik mindkét járőr, majd röviden elmondtuk az addigi útvonalunkat, mely után további jó éjszakát és kellemes itt tartózkodást kívántak és elköszöntünk.

(Korábbi szállásaink esetében is erezhető volt a bejelentkezésnél a kis feszültség, ugyanis miközben az ember azon gondolkozik, hogy hány napja is lépte át a határt és mi a helyi település neve, folyamatosan egyfajta mantraként ismételgetik, a "call the police, call the police" jeligét.)

Calafatban reggel nagy a nyüzsgés a piacon, bevásároltunk és megreggeliztünk a helyi, felkapott húsrudacskákból, ahol épp a termelés bővítését alapozták, egy új kemence építésével. Közben a kutyák a sok láb között lavírozva, vígan csipegették a földre lehulló hús és kenyérdarabokat.
A város után kiértünk a síkságra és sorra következtek a kis falvak. Mindenhol köszöntek nekünk, a kis srácok pedig az útra kifutva várták a pacsikat. Ez a vidék teljes mértékben a mezőgazdaságra alapoz.
Az egyutcás falvakon megfigyelhető az Alföldön nálunk is elterjedt porta és az a mögötti földterület kapcsolata. A településekről kifelé pedig a hatalmas búza, kukorica és napraforgó táblák jelennek meg. Állattartás csak az olyan helyeken látható szórványokban, ahol a környéken valahol találkoztunk régi elhagyatott sertés, vagy szarvasmarha tartó teleppel.

Dabuleni felé haladva a kép nem változott, a puszta közepén erdőnek látszó falvakból csak a templomtornyok nőttek ki és a növényzet látszott egyre tikkattabnak. Időnként egy-egy pillantás erejéig megláttuk a Dunát a házak alatt, a jobb part látványa nyomán mindig a német úrra gondoltunk, hogy ő vajon hol járhat, mivel beszélgetésünk során kiderült, hogy szintén Donaueschingenből indult.

A már jóval délebbre található Zimnicea főterét négy csillagos hotel és csupasz vázként álló több emeletes épületek szegélyezik; itt láttunk először kutyát sétáltató embert. A túra során pedig elértük a legdélebbi pontot, ezután észak-nyugatnak vettük az irányt, Bukarestet mindinkább megközelítve.

Giurgiut elérve fél napi közelségben Bukaresttől, a síkságot felváltották a dombok, ami tekerés szempontjából nekem a fix hajtással mindenképp kellemetlenebb, de ennyi síkon eltöltött kerékpározás után kitörő lendülettel fogadtuk őket, kifejezetten élveztük.

A tájat innentől magas-partok és löszfalak uralták, amelyeket sajnos láthatóan birtokba vett az ember a gyurgyalagok fészkelése ellenére. A vízpartokat övező domboldalakat pedig a hulladék birtokolja általában, de az sem ritka, hogy egy utcába bepillantva szeméthegyet lát az átutazó.

Calarasiba érve, amelynek útjai telve vannak üzletekkel, tisztán látszik a környéken betöltött központi szerepe. Meglepően sok a gyors-étkezde és nagyon aktív az éjszakai élet.

A Vaskapu után földrajzilag és főként fejben, nagy változás történt. A fenti szakaszon tapasztalt meseországot felváltotta a néha kellemetlen, szagokkal és nem illatokkal teli valóság. A szorosból kilépve, este a beszélgetésünk során két szó merült fel egyre inkább, "kiüresedés" és "tenger". Várjuk a tengert.

Az előző részeket ide kattintva tudod elolvasni --››

Írd le véleményed!