Törökországi utazásunk véget ért. A 30 napos vízumot a maximumig kihasználtuk. :-) Eregli után kezdett egyre világosabb lenni, hogy a 30 nap sajnos nem lesz elég számunkra, hogy Törökországot átbiciklizzük. Mindketten elég kimerültek voltunk és nem nagyon láttunk esélyt arra, hogy a terep könnyebb lesz Samsun előtt. Vezetünk egy statisztikát a megtett km-ről, átlagokról, emelkedésekről stb. Törökországban az átlag emelkedés naponta (Samsun előtt) 670 m volt, pihenőnapokkal együtt, sokszor 1000 m felett zártunk egy napot, ugyan csak 50-60 km volt a megtett út. Alapvetően nem is az emelkedéssel van baj, hanem a MEREDEK emelkedéssel, és a vele járó meredek lejtőkkel: ha az emelkedő után 10 km-t gurulhatnánk fékezés nélkül (mint ahogy előtte többször történt), semmi baj nem lenne. De ha a meredek lejtőn satufékezni kell, akkor az emelkedéssel nyert helyzeti energiánkat dobhatjuk ki a szemétbe, nem tudjuk kihasználni és megtett távvá konvertálni, hanem hőenergiává alakítja a fék! Ezért fárasztó!
Eregli után Zonguldakban aludtunk egy CS hostnál. Zonguldak, mint a legtöbb Fekete-tenger parti város, a part menti dombokra épült. A legtöbb városban elég meredekek az utcák, de szerintünk Zonguldaknál nincs meredekebb. Itt még Félix is tolta a biciklit felfelé, 5-10 m-enként megálltunk kifújni magunkat. A járda lépcsős volt mellettünk. Zonguldakban megtudtuk, hogy a nők kendőben és ruhában fürdenek. Gondolom persze csak azok, akik nagyon tartják a hagyományokat, mindenesetre a 30 nap alatt bikinis török fürdőző nőt nem láttam, az is igaz, hogy még szezon előtt érkeztünk és a tenger is elég hideg volt. Ugyanitt tudtuk meg, hogy Törökország egész területén le van tiltva a youtube, mert Atatürkre vonatkozólag támadó jellegű videók vannak fent. Még nem néztük meg, mik lehetnek azok. Ez akkor derült ki, amikor Olgi "bikicsunáj" kommentjének néztünk utána. Meglepődtünk, hogy Wikipediában már fent van a kifejezés. Amikor a hozzá tartozó videót akartuk megnézni, ütköztünk nehézségekbe, de végül rátaláltunk és az utána következő napokban persze végig csak azt énekeltük már majdnem magunkat idegesítve vele. Zonguldakból Bartinba kellett volna elbringáznunk a következő CS szállásig, de a táv előtt kb 20 km-rel már annyira elfáradtam, hogy sátraztunk végül. Aznap 55,8 km-t haladtunk, 1138 m-t emelkedtünk, míg a legmagasabb pont csak 175 m volt. Itt Félix engedélyezett 3 pihenőnapot és innentől kezdtük kicsit nyaralósabba fogni. Ha már úgysem tudunk kiérni az országból 30 nap alatt, akkor legalább ne rohanjunk és készítsük ki magunkat. A Fekete-tenger partja nagyon szép hely, teli kis öblöcskékkel, folyómedrekkel, aranyos kis városokkal és falvakkal. Gyönyörűek a színek, remélhetőleg a képeken is látszik. Sokszor tengerre, naplementére néző sátorhelyet találtunk. A nyugati 2/3-a a partnak nem nagyon forgalmas, sokszor egysávossá szűkülő utakkal. Amasrában töltöttünk egy napot, ami nagyon népszerű nyaralóhely a törököknél. Amasra után csak 10-25 km-eket tettünk meg egy nap, volt, hogy csak azért mentünk tovább, hogy árnyékos sátorhelyet keressünk magunknak. Egyszer próbálkoztunk meg nagyobb távval. Éjszaka elég erős szél fújt és Félix nem tudott aludni, mert nagyon hangosan suhogott a sátor. Ezért reggel 5-kor ébresztett. :-) Így is csak közel 60km-t tettünk meg, viszont rekordot döntöttünk szintemelkedésben, 1232 m-t, míg a legmagasabb pont akkor sem volt magas, csak 235 m. Ez úgy ki is fárasztott minket, hogy a következő napot szinte csak starndolással töltöttük Inneboluban. Ez szintén egy népszerű nyaralóhely. A parton találtunk az egyik hotel strandja mellett árnyékos helyet, és a hotel wifijét használhattuk. Aznap, a 43. napon kifogyott a gázfőző, így "tankoltunk" és kipróbáltuk a benzinfőzőt. Mivel kompatibilis gázpalackott valószínűleg már nem fogunk találni (csak kiszúrós palackokat árulnak errefelé, szelepest nem), benzinnel fogunk főzni. A benzinfőző működik, még ugyan kicsit rá kell éreznünk az adagolásra: van a tartályon egy pumpa, amivel túlnyomást kell generálni, és ha nem találom el a nyomást, akkor vagy elalszik, vagy "köpködve", pöfékelve ég a láng. A gáz ugyan egyszerűbb volt és nem volt büdös, de főzni benzinnel is lehet. Mondjuk a sátor előterébe nem lehet bevinni, mert begyújtáskor a kis gyújtótálkába folyó benzint kell meggyújtani, ami hatalmas (akár 80 cm-es) lánggal ég, de utána lecsökken és kékes színű lesz - csak akkor meg már forró és nem lehet odébbvinni.
Amikor már csak 6 napunk maradt 8-900 km-re, nos, ekkor fogtunk stoppolásba, hogy a vízum lejárta előtt kiérjünk az országból (nem akartuk az utolsó pillanatra hagyni a stoppolást). Nehezen vettük rá magunkat, hiszen ez azt jelentette, hogy igénybe kellett venni motorizált járművet és sajnos nem saját erőnkből tettük meg a teljes utat. De hát nem volt mit tenni. :-( Ha nagyon a teljesítményre utaznánk, akkor visszamehetnénk, hogy az átstoppolt távot lebiciklizzük, de nem hiszem, hogy ezt fogjuk választani. 2 autóval utaztunk, először Türkeli után egy furgon vett fel, velük Ayancikig utaztunk, kb 30km-t. Innen ismét biciklizésbe kezdtünk, hogy addig is amíg nem vesz fel valaki, haladjunk előre. Nem sokkal később egy kórházi hulladékot szállító autó állt meg nekünk, ami egészen Samsunig elvitt. Nagyon rendesek voltak, mert ketten már ültek elöl, csak 3 hely volt, de mégis elvittek minket. Kb 200 km-t utaztunk, így összesen 230 km-t stoppoltunk. Sajnáltuk nagyon, hogy ki kellett így hagynunk Sinop városát, ami egy földnyúlványra épült, csak messziről integettünk neki.
Samsuntól 530 km maradt 5 napra, tudtuk, hogy ezúttal sík lesz az út, ezért gondoltuk, kipróbáljuk mennyit tudunk megtenni 1 nap alatt. Először csak 70 km-t mentünk, de délben indultunk csak el és utána is még egy part menti parkban pihentünk kb 2-ig. Aznap egy családi ház kertjében aludtunk, nagyon rendesek voltak a tulajdonosok, nem csak a sátrazást engedték, de a vizes helységeket is használhattuk, a végén pedig még vacsorára is meghívtak minket. Sajnos a társalgás elég döcögősen ment, mert elég szegényes a török szókincsünk. Azt tapasztaltuk, hogy mivel ez egy elég nagy ország, a legtöbben nem mennek nagyon külföldre, hanem országon belül utaznak, hiszen nagyon sok szép helyet lehet látni így is. Ezért aztán az idegen nyelv tudás sem jellemző. Vannak mondatok, mint pl a "Where are you from?" (Honnan jöttél?), "What's your name?" (Hogy hívnak?), "Do you speak English?" (Beszélsz angolul?), amit mindenki tud, de sokkal többet nem.
A következő napokban minden nap reggel 5-6 között keltünk és 100 km alatt meg sem álltunk. Jó volt, ha tudtuk, hogy van CS szállásunk, mert akkor volt miért tekerni. A leghosszabb táv 140 km volt. Arra a napra csak 120km-t terveztünk, de sehol sem találtunk jó sátorhelyet. Balra tenger, jobbra szikla. Végül az egyik alagút felett találtunk sík füves területet Pazar város elején. Már sötétben állítottuk fel a sátrat és reméltük, hogy a sátorhelyre néző 20 emeletes házból senkinek sem lesz feltűnő, hogy ott motoszkálunk (és nem hívnak rendőrt - korábban már jöttek oda többször is különféle emberkék, hogy itt nem szabad sátorozni, meg emlegették a jandarmát...).
Ezen a szakaszon is voltak dombocskák, de ezeket átfúrták, így rengeteg alagúton mentünk keresztül. Az alagutak sajnos nem biciklibarát helyek, de azért túl lehet élni. Sajnos itt nincs leállósáv, ahol zavartalanul közlekedhetünk, így abban kell bíznunk, hogy minden sofőr észrevesz minket és kikerül. Persze ki voltunk világítva, és a legtöbb felszerelésen (táskák, bukósisak) vann fényvisszaverő is.
Samsuntól kezdve egy kiépített autópályaszerű út vezetett végig, 2-3 sávval irányonként, mi a leállósávot választottuk magunknak. Végig a parton vezetett, a városközpontokat elkerülve. Sajnos innentől nem sokat fotóztunk, a képek többségén pedig az autópálya volt látható. A keleti rész sokkal forgalmasabb, több nagyobb, szép várossal. Ünye, Fatsa, Ordu, Giresun volt a kedvencünk. A parton általában park van, ahol kellemesen lehet pihenni. Giresun körül rengeteg mogyoróbokrot láttunk és mint megtudtuk, az ottani mogyorótermelés adja a világ termelésének 15 %-át (Törökország a világ termelésének 90%-át), és ez a legjobb minőségű mogyoró. Vettünk is ebből készült mogyorókrémet és nem csalódtunk. Általában szar nutellának szoktuk hívni az egyéb mogyorókrémeket, de ez a szar nutella speciell finomabb, mint az eredeti! (Sarelle)
Az utolsó napon, amit Törökországban tölthettünk, találkoztunk egy francia bringással, aki Franciaországból Mongóliába tartott, ahonnan pedig Afrikába tervezett menni. Csak 2 héttel indult korábban, mint mi, de már 5600km-t biciklizett, ami kb kétszer annyi, mint amit mi mentünk. Átlag 150 km-t tesz meg egy nap alatt, az egész túrát 1,5 évre tervezi. Azt is mondta, hogy a következő 10 évben 6 évet biciklizéssel szeretne tölteni. Egy ideig mentünk vele, ami nagyon jó volt, mert volt egy kis szembeszél és így nagyon jól tudtunk haladni. Sajnos azonban nem sokáig, mert így mögötte Félix nem látott egy üvegszilánkot, amibe belement és így 2860 km után bekövetkezett az első defekt. A külsőn is elég nagy lyuk keletkezett, ezért Batumiban vettünk 15 lariért (kb. 2000 Ft) egy külsőt.
A határ előtt pár km-rel egyszer csak egyik pillanatról a másikra megcsapott minket a meleg. Olyan volt, mintha hirtelen bekapcsoltak volna egy csomó hajszárítót és mind ránk irányították volna. Épp valami gyár szerű épület mellett mentünk el, azt hittük onnan jött, de hiába haladtunk el mellette, a meleg maradt. Utána megérkeztünk a határhoz, ahol nagyon nagy tömeg, rengeteg kamionnal, akkor arra fogtuk a meleget, de még a határátkelés után is lehetett érezni. Később kiderült, hogy egy melegfront volt, ami aztán hirtelen erős szélbe váltott át és egy viharral végződött este. Mindenesetre érdekes volt, hogy tényleg olyan hirtelen csapott meg minket. 40-45 fok legalább volt.
Grúziában az első adandó alkalommal strandoltunk egyet, ami nagyon jól esett ebben a melegben. Este indultunk csak el Batumiba, ahol egy magyar lánynál vagyunk, aki már egy ideje itt él Grúziában.
Továbbiakban az a tervünk, hogy pihengetve, lassan araszolgatva megyünk észak felé a strandon, majd ha kipihentük magunkat, akkor elindulunk a hegyek, Mestia felé, onnan pedig Tbilisibe. Irán még kétséges, a vízumot majd Tbilisiban igényeljük, de ha nem kapjuk meg, akkor változtatnunk a terven: Bakuból átkompolunk Türkmenisztánba és megyünk tovább keletre, vagy ha ez se jön össze, Ukrajnán át hazabringázunk...
